KOZMIKUS SZÍVNYITÁS A FÉNY ÜNNEPÉN!

Az Univerzum minden eleme állandó mozgásban van, ami számunkra hang és fény formájában jelenik meg.  A sötétség, az éjszaka, a tudatlanság és a halál birodalma, így az évnek ezen az éjszakáján, a Napforduló Gong Puján azért gyűlünk össze, hogy a fény és a hang erejével megtörjük a sötétség hatalmát és együtt ünnepeljük a nyári Napfordulót! A régiek úgy gondolták, hogy a fény a téli Napfordulón születik meg, és a nyári Napfordulón ér uralkodásának csúcsára. Ez az év leghosszabb napja, amikor a legerősebb a Nap energiája és a ragyogásának a rezgése.

NAPFORDULÓ GONG PUJA TŰZSZERTARTÁSSAL

A nyári Napforduló ünnepe ősi hagyományokra nyúlik vissza. Világszerte – örömtüzeket gyújtanak, mely az életet, a termékenységet és a Nap győzelmét jelképezi. A természettel összhangban élő, kereszténység előtti ember a nyárközépi tűzgyújtással elsősorban a Napot kívánta megsegíteni a sötétséggel vívott küzdelmében, a tűz fényének erejével pedig az ártó szellemeket igyekeztek minél messzebb űzni. A sötétség és az ahhoz kapcsolódó rontó hatások így egy időre – még ha csak egyetlen éjszakára is – de elveszítették hatalmukat az ember felett. A tűz a világosság, a tisztaság, az egészség, a szenvedély, az elevenség, a szerelem és az örök megújulás jelképévé vált a magyar hiedelemvilágban is.  A fény és a meleg az életet jelenti az embereknek: az aratni való gabonát, a friss gyümölcsöket, a zöld réteket és ragyogó nappalokat, az egészséget, a meleget, a családot és a biztonságot.

Navnihal Kaur kundalíni jóga oktató, hangrezgés terapeuta,

Sat Nam Rasayan gyógyító, az Adi Shakti Jóga és Oktatási Központ vezetője.

 

A Gong és a Kundalíni jóga több, mint 10 éve nagymestereim. Általuk kezdődött valószínűleg élethossziglan tartó felfedező utazásom a Naad jóga, a Hang jógájának és a Sat Nam Rasayan, a csend általi gyógyításnak Univerzumába.

Ettől kezdve a gong, a mantra és a csend ereje elválaszthatatlan útitársaivá váltak gyakorlásomnak és tanításaimnak. Ez a kapcsolat adja az alapját annak, hogy miként vezet az út a tudástól a tiszta tapasztalásig, ahogyan a légzés, a mozgás, az energia, a Tudatosságon és a Hangon keresztül egyesülnek.

Regisztráció

KOZMIKUS SZÍVNYITÁS A FÉNY ÜNNEPÉN

Az év legmisztikusabb éjszakáján a valóságon túli világ kapui tárva-nyitva állnak, tündérek, koboldok, szellemek bóklásznak az emberek közt, fények gyúlnak az éjszakában, és lángra lobbannak a szívek. Ezen a varázslatos éjszakán, ahol gyönyörű, kreatív, megújító energia mintázatok áramolnak, minden megtörténhet!

A Gong egy szent küszöb. Egy kapu, mely a véges és végtelen Éned megtapasztalását köti össze. Meg van az a képessége, hogy meghaladja az időt, teret és más valóságokat. Olyan energia kapuk, melyek összegyűjtik és egy fókuszba hozzák az Univerzum energiáját. Akárcsak a TŰZ elem a gong hangja is egy ősi és szent gyógyító, megújító és átalakító eszköz. Szó szerint átvág a lineáris elmén és kitisztítja a tudatalatti elme zűrzavarát, hogy felfedje a ragyogó és sugárzó önvalót.


A planetáris gongokkal való meditáció annak a pillanata, amikor megtapasztaljuk a helyünket a kozmikus otthonunkban, egy olyan kozmoszban, amely lényegében egy harmonikus és zenei Univerzum.

A Puja a szanszkritban és a páliban a „tisztelet és az odaadó figyelem, az imádat kifejezésének szertartása.

A Gong Puja tisztelgés az Univerzum Eredő forrása előtt, mely minden teremtés alapja és fenntartója.

Azoknak a hangoknak rezgetése, melyek a teremtő hanggal vagy hangárammal arányosak és képesek kitágítani az ember érzékenységét az Univerzum rezgésének teljes spektrumára.

A Gong Puja alatt a Gongokon többen egymást felváltva finoman játszanak egész éjszakán át reggelig, miközben a vendégek ebben a gyógyító rezgésben fürödve alszanak vagy meditálnak. Elmerülve a gong és a hangfürdő finom éteri hangjában, gyógyulunk és megújulunk, ahogy a rezgések kozmikus óceánja átmos, megtisztít, felold és felszabadít. A gong hangjai által létrehozott funkcionális harmónia elvisz egy olyan belső nyugalomba, ahol a mély gyógyulás megtörténik. Úgy alszunk, mint még soha, ahol éberek vagyunk az álomban.


Korán reggel, a gongok elhalkulnak és a Puja véget ér. A napfelkelte után mindenki a saját ütemében ébred fel és lehetőségünk lesz egy tea mellett felfrissülni a reggelhez való készülődés során, mielőtt visszatérünk a Puja terébe, ahol csoportosan áttekinthetjük a tapasztalatainkat mielőtt eltávoznánk.


Kapcsolódj hozzánk ezen a misztikus szertartáson, ahol az ünnepi hangulatot belső fényünk ragyogásának táplálása teszi teljessé. Szerezz egy mély tapasztalatot a Szívközpontra összpontosítva és BŐSÉGHOZÓ TŰZSZERTARTÁSUNKON égess el minden negatív korlátozó mintázatot és hitrendszert, majd engedd, hogy éjszaka a szakrális rezgéseken keresztül a Szíved váljon Isten templomává és az Aranytemplommá!

Ha nem tudsz velünk lenni, akkor csak meditálj és légy az anyatermészetben ezen a szent napon!


Szeretettel várunk,

Navnihal és a KozmoGong Group vendégei: Kiss János és Navraj Singh



További időpontok:

ÚJÉVI GONG PUJA 2019. jan. 19-20. 22:00-06:30

HÚSVÉTVÁRÓ GONG PUJA 2019. ápr. 18-19. 22:00-06:30

NAPFORDULÓ GONG PUJA 2019. jún. 21-22. 22:00-06:30

ŐSZI GONG PUJA AZ ŐSÖK NYOMÁBAN 2019. NOV. 02-03. 22:00-06:30

vissza a Gong Puja oldalára ››


Jelentkezés: Helyedet az info@shaktijoga.hu címen tudod biztosítani.

Hozz magaddal kényelmes fekhelyet, matrac polifoam, takarót és mindazt amivel kényelmesen érzed magad a meditáció folyamán.

                                            22:00-07:00

2019. JÚN. 21-22

NAPFORDULÓ GONG PUJA

7,5 órás egész éjszakás Gong meditáció

Navnihal  & KozmoGong Group


EARLY BIRD elővételben MÁJ. 31-ig: 13.000.-

Részvételi hozzájárulás elővételben JÚN. 17-ig: 14.500.-

     10700419-51368410-51100005

     CIB -bank - Bujáki Gabriella

     Kérlek a tüntesd fel a megjegyzés rovatba:

     nevedet, számlázási címedet és a Gong Puját! köszönöm

Az elővételben vásárolt jegyeket nem áll módunkban visszafizetni, amennyiben nem tudsz eljönni, kérlek add el/át a jegyedet másvalakinek.


Részvételi hozzájárulás helyszínen: 16.000.-

Helyszín: Harmónia Palota, 1088 Budapest, Múzeum utca 9.


Képzeld el, ahogy elmerülsz a hangok óceánjában, ahol megérezheted

a Föld, a Víz, a Tűz, a Levegő és a Térben megszülető OM és ONG rezgését.

A Gong meditációs események egyszerre lazítják el és inspirálják a szellemet.

A rezgések segítenek a test energiáinak kiegyensúlyozásában és megtisztításában.


Szeretettel várunk!

Navnihal és a KozmoGong Group vendégei

2019. JÚN. 21-22. 22:00-07:00

NAPFORDULÓ GONG PUJA

Navnihal & KozmoGong Group

7,5 órás éjszakai gongmeditáció

A TŰZ fontos minőség vagy elem a jóga filozófiájában is. A formátlan sokrétű léttől, ami a Végtelen, a létezés sűrű véges formájáig egy olyan megnyilvánulási folyamat zajlik, ami lépésenként egy-egy létállapotot jelent és a legfinomabb szinttől a durva és kézzelfogható szintekig tart. A TŰZ egy nagyobb lépés ebben a folyamatban és mint egy mindent átható potenciál, többféle eltérő formában nyilvánul meg. A TŰZ, mint elem az Univerzumban rejlő átalakító funkciót kódolja, amit testünk különböző funkcióiban tapasztalhatunk meg. A Tűz fényt ad. A fény lehetővé teszi a látást. A látás betekintést, perspektívát és projektív tervezési lehetőséget biztosít. A tüzet üzemanyag, azaz prána táplálja. Fiziológiailag ez az emésztés ereje, melynek üzemanyaga az étel. Érzelmileg ez a szenvedély és az üzemanyaga a szeretet vagy a vágy tárgya. Pszichológialig úgy ismerjük, mint a személyes akaratot, melynek üzemanyaga egy cél. Amikor a TŰZ jelen van, akkor magával hozza a dinamikus változást, a nyugtalanságot és megtisztítja az anyagot és a benne rejlő formát. A formátlan világban a TŰZ ELEM a Prakasha, a lélek ragyogása, az elme intuíciója és megérzése, a tudatosság jelenléte.